Gondolkodjunk Belaim!

Az egyik barátom határőrként rendőrként másfél évet volt Koszóvóban külszolgálaton. Uniós misszióban a feladatuk az volt, hogy megtanítsák a helyieknek a határellenőrzést. Rajtuk kívül a NATO erők is ott voltak, többek között őket védték. A NATO katonái többnyire 19-20 gyerekek voltak, akik teljes felszereléssel együtt sem nyomtak többet 60 kilónál. Általában béke honolt, bár előfordult kisebb-nagyobb lövöldözés is (egyszer azt a golyóállónak mondott terepjárót lőtték szanaszét, amivel munkába jártak). A lényeg, hogy balkáni viszonyokra tekintettel, amikor nem dolgoztak főleg a szállásukon tartózkodtak. Ez egyrészről jó volt, hisz fő cél az albánok segítése a pénzkeresés volt, másrészről azonban csupa férfi volt összezárva (3-4 havonta járt haza, olyankor annyit csajozott, amennyit csak tudott). Összességében elég szarul érezte magát. Eltelt fél-háromnegyed év, amikor megjelentek az amerikai katonák, akik kb. egy hét alatt megtalálták a bordélyokat, illetve az utat a szerb lányokhoz (mindezt úgy, hogy nagydarab, elég heves természetű szerb férfiak/apák ne gyilkolják le őket). A cimborám természetesen ment velük, és a végén alig akart hazajönni, és rohadtul bánta, hogy nem maradhat tovább.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a közelmúltban több filmet is láttam, amelyben az amerikai katonák a háború és a punci összefüggéséről elmélkedtek.